Menü Bezárás

Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi pályázati felhívásai


2015.02.17.

Tájékoztatjuk Honlaplátogatóinkat, hogy megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évre vonatkozó pályázati kiírása. Ezzel megnyílt a lehetőség, a civil önszerveződésekműködésének és szakmai tevékenységének, a nemzeti összetartozásunk erősítését és a közjó kiteljesedésében vállalt szerepük támogatásának finanszírozására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el. A működési kiírás egységes szerkezetben, egy pályázati kiírás keretében, míg a szakmai programok támogatására kollégiumonként, külön-külön jelent meg.

A pályázatok az alábbi linken érhetők el: http://civil.info.hu/web/nea/palyazatok

Kód Pályázat címe Döntéshozó Határidő
NEA-KK-15-SZ Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015. Közösségi környezet kollégium 2015.03.24
NEA-MA-15-SZ Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium 2015.03.23
NEA-UN-15-SZ Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015. Új nemzedékek jövőjéért kollégium 2015.03.23
NEA-NO-15-SZ Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015. Nemzeti összetartozás kollégium 2015.03.20
NEA-MA-15-M Civil szervezetek működési célú támogatása 2015. Mobilitás és alkalmazkodás kollégium 2015.03.19
NEA-TF-15-SZ Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015. Társadalmi felelősségvállalás kollégium 2015.03.19
NEA-UN-15-M Civil szervezetek működési célú támogatása 2015. Új nemzedékek jövőjéért kollégium 2015.03.18
NEA-TF-15-M Civil szervezetek működési célú támogatása 2015. Társadalmi felelősségvállalás kollégium 2015.03.17
NEA-KK-15-M Civil szervezetek működési célú támogatása 2015. Közösségi környezet kollégium 2015.03.16
NEA-NO-15-M Civil szervezetek működési célú támogatása 2015. Nemzeti összetartozás kollégium 2015.03.16

További megvalósult projektek