2011.12.12.
Beszámoló a tényői Integrált Közösség és Szolgáltató Tér ünnepélyes átadásáról
2011 december 10-én adták át Tényőn az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret, mely az egykori kultúrházból került kialakításra.
Az eredeti, 1930-as években terménytárolónak épült kultúrház műszaki állapota, alapterülete, elrendezése, felszereltsége nem tette lehetővé a mai kor követelményeinek megfelelő integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítását, ezért jelentős felújításra, bővítésre, berendezések, eszközök beszerzésére volt szükség. A fejlesztés során a 80 éves épület teljes külső-belső felújítására, korszerűsítésére, átalakítására, bővítésére, akadálymentesítésére sor került. Az épület belső elrendezésében a többfunkciós térkihasználás kiemelt szerepet kapott. A tervezés és az építés során a környezetbarát, energiatakarékos megoldások alkalmazására törekedtünk. A fejlesztés célja egy olyan komplex, többfunkciós integrált közösségi és szolgáltató tér létrehozása és működtetése Tényőn, melynek eredményeként rendszeresen elérhetővé válnak a helyi lakosok életminőségét javító szolgáltatások.
Az ünnepélyes eseményen megjelent többek között Varga Gábor, Tényő község polgármestere, Dr. Horváth Orsolya korábbi és Vehrer Ferencné jelenlegi jegyző asszony, Kara Ákos országgyűlési képviselő úr, a Tényőért Közalapítvány kuratóriumának tagjai, Nyáriné Sulyok Renáta projektmenedzser, a település intézményeinek megjelent dolgozói, a szomszédos települések polgármesterei, Németh Csaba tervező, Áder László műszaki ellenőr, a kivitelezést végző cég képviselői, az egyházak képviselői, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megjelent munkatársai, a Pannónia Kincse LEADER Egyesület munkaszervezetének munkatársai, a helyi civil szervezetek képviselői, a hatóságok és a partnerszervezetek képviselői, valamint a sajtó és a média munkatársai.
A polgármester úr nyitó beszédében üdvözölte a megjelenteket és beszélt a beruházás fontosságáról, valamint arról, mit jelent a település életében az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér létrehozása.
Ezt követően Bach: D- moll trio szonáta 1. tételét hallgathatták meg a tisztelt jelenlévők Kretzné Budaker Dóra fuvola előadásában, akit zongorán kísért férje, Kretz István.
Majd Kara Ákos, országgyűlési képviselő úr tartotta meg ünnepi beszédét, melyet a Tényői Dalkör műsora, majd a beruházás során kiváló munkát végzők emlék plakettel való kitüntetése követett.
Az ünnepség második felében Fodróczy Kálmán, Tényő község plébánosa, Nagy László volt tényői káplán és Karsay Lajos evangélikus lelkész szentelték fel az épületet, majd mondtak áldást a beruházásra. Ez után Varga Gábor, Tényő Község Polgármestere és Kara Ákos, a település országgyűlési képviselője a nemzeti színű szalag átvágásával szimbolikusan megnyitotta az épületet a település lakossága számára. Illetve a kivitelező cég képviselője jelképesen átadta az épület kulcsát a polgármester úrnak.
Az átadó ünnepség a Tényői Dalkör által előadott Örömódával zárult.