Menü Bezárás

2014.04.28.


2014.04.28.

HFS rendezvénysorozat I. – Szakmai munkatalálkozó Mihályiban

A 2014-2020 közötti EU programozási időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiák tervezéséhez kapcsolódóan a VM, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöksége 2013-ban kidolgozta és jóváhagyta a megyékben működő vidékfejlesztési szervezetek szakmai koordinációját és tervezési feladatellátását támogató programcsomagot. Ennek célja részben, hogy a megyékben működő HACS szervezetek kapjanak kellő szakmai támogatást és iránymutatást a saját Helyi Fejlesztési Stratégiájuk kidolgozásához, részben pedig, hogy a párhuzamosan futó tervezési feladatok közös mederbe kerüljenek, azaz megvalósulhasson az ún. „egy térség egy stratégia” elv mentén a készülő stratégiák összehangolása, valamint a megyei szintű együttműködési lehetőségek feltárása és megfogalmazása.

Ez a tevékenység megyénkben is elkezdődött. A szakmai munka meghatározó területe a megye vidékfejlesztésében érintett partnereinek bevonásán keresztül egy megalapozott helyzetelemzés, értékelés és vidékfejlesztési javaslatrendszer kidolgozása. A témával kapcsolatosan 3 szakmai fórum és munkatalálkozó megvalósítására kerül sor, melynek első rendezvénye Mihályiban lesz.

Részletek és program elérhető ide kattintva.

További megvalósult projektek