Menü Bezárás

Sikeres kistermelői fórum

A mai nap délelőttje a kistermelőkről szólt.
A Pannónia Kincse Leader Egyesület kezdeményezésére Kistermelői Gazdafórumot szerveztek a NAK GY-M-S vármegyei Igazgatóságánál.
A rendezvényen többek között megtudhattuk, hogy az alaptermék előállítása során, kis mennyiségben vásárolhat a termelő más összetevőt is, mely szükséges az értékesítésre szánt termék elkészítéséhez. (mint például só, bors, fűszerek, stb.) – rendelet szerinti I. kategória
Míg a II. kategória alá eső termelők esetében még az saját maga által előállított alapterméket is helyettesítheti más hazai termelőtől vásárolt alaptermékből, melynek részaránya egyelőre nem meghatározott.
Továbbá szóba kerültek az automaták, mint praktikus értékesítési lehetőségek. Szerencsére sok nagyvárosban már találkozhatunk is velük, így ez az út már a termelők számára kiépült, hasznos értékesítési megoldás.
A kistermelői rendeletet részleteit itt olvashatják:
👇👇👇👇👇👇👇

További megvalósult projektek