2015.10.21.
Egyesületünk „Együtt a termékeink értékesítése érdekében” Rövid ellátási lánc címmel 2015. október 21-én Gyarmaton a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közös szervezésben és lebonyolításban fórumot tartott.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöknek, Németh Gergely úrnak köszöntő szavai után a fórumnak helyt adó település vezetője Szabados Péter előadását halhatták és láthatták a részvevők. Polgármester úr bemutatta, hogy a településen honnan indult és most hol tart a helyi élelmiszer termelés.
Tószegi Orsolya, a Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Főosztály REL referense előadásában bemutatta a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Programban található Rövid ellátási lánc alprogramot.
Dr. Kujáni Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának REL-szakértőjének prezentációjában REL témában hazai és nemzetközi jógyakorlatokkal ismerkedhettünk meg. Bemutatásra kerültek a REL programban rejlő lehetőségek. Szóba került a helyben megtermelt élelmiszerek közétkeztetésbe történő értékesítése.
Németh Tamás, a Pannónia Kincse Leader Egyesület munkaszervezet vezetője, egyben a rendezvény moderátora, felhívta a figyelmet a REL programban és a kiegészítő támogatásokban rejlő lehetőségekre, melyet a jövőben a térségben található termelőkkel közösen gondolkodva partnerségben szeretnének kiaknázni.
A résztvevők kérdéseiket feltehették az előadóknak, akik készséggel válaszoltak.
A rendezvényen elhangzott előadások anyagát az alábbi linkekre kattintva érhetik el: