Menü Bezárás

2012.06.04.


2012.06.04.

Beszámoló

Rendezvény megnevezése: A felújított bakonygyiróti parókia épület ünnepélyes átadása
Időpontja: 2012. június 2., 10:00
Helye: 8433, Bakonygyirót

Az ünnepség a Római Katolikus templomban tartott orgona-hangversennyel kezdődött, majd Csányi Péter, a Pannónia Kincse Leader Egyesület munkaszervezet-vezetője mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Horváth István kanonok- esperes- plébános megáldotta az épületet.
A plébánia pályázati támogatásból újult meg. Az országos műemléki védelem alatt álló épület renoválására 2009-ben pályázott a bakonygyiróti egyházközség az Új Magyar Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Vidéki örökség megőrzésére igénybe vehető támogatás jogcím keretében.
Az egyházközség közel húszmillió forintot nyert a munkálatokra, ebből az összegből megújult az épület tetőzete, külső felülete és belső tere, valamint megszépült a plébánia udvara is. A megszépült épület átadó ünnepségén a helyi és térségi lakosokon kívül a projekt megvalósításában közreműködők is részt vettek.

További megvalósult projektek